Nagy érdeklődés fogadta a saját szervezésű Jánoshalmi Szakmai napot!
A ConsultAgro szervezésében megrendezésre kerülő agrárszakmai konferenciát Faragó Nikolett, a cég tulajdonosa nyitotta meg, aki a résztvevők között köszöntötte Bányai Gábort, a térség országgyűlési képviselőjét, mellettük pedig számos érdekes előadó is színesítette a programot.
Dr. Andréka Tamás, az Agrárminisztérium államtitkára által tartott előadás váltotta ki a legnagyobb érdeklődést, amelyben az átalakuló földtörvény és kapcsolódó jogszabályok aktualitásairól, valamint a gazdálkodás-generációváltás pályázat jogi hátteréről esett szó.
Az államtitkár részletesen ismertette a változásokat, külön kiemelve az új szabályok fontosságát és hatályba lépésük időpontját.
Az előadásban szó esett például arról, hogy a földvásárlások esetén a vevőnek több információja lesz a földhasználatról, illetve arról is, hogy a vételárat banki átutalással vagy ügyvédi letétbe helyezéssel kell megfizetni a termőföld adásvételekor. Az új szabályok szigorítják a földhasználatból történő kivonás feltételeit is, különös figyelmet fordítva a magas aranykorona-értékű földekre.
Az államtitkár továbbá beszélt a végrendeleti öröklés speciális szabályairól, valamint a gyorsított eljárásról elhunyt tulajdonos esetén. Emellett áttekintette a generációváltás és a gazdaságátadás jogi hátterét is, hangsúlyozva a fiatal mezőgazdasági termelők támogatásának fontosságát.
A konferencia második részében Nagy Attila, az Agrárminisztérium KAP Koordinációs Főosztályának vezetője a KAP vidékfejlesztési pályázatokról tartott prezentációt, kihangsúlyozva az új lehetőségeket és a szigorúbb követelményeket.
A programot Sánta József, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletág Hálózata igazgatójának előadása zárta, aki a pályázatok finanszírozásáról és az átalakuló kamatokról szóló információkkal gazdagította a résztvevőket.
A napot az Agrotech Drón bemutatója és az Ecocell Solar Energy Kft. napelemeket bemutató előadása zárta, így a résztvevők széleskörű betekintést kaptak az agrárszektor legújabb trendjeibe és lehetőségeibe.
Nézze meg a rendezvényről készült videókat:
Olvassa el a rendezvényről készült beszámolókat is:
A rendezvény programja volt:
Néhány fotó a rendezvényről:
![P1002179.00_00_18_47.Still010](https://consultagro.hu/wp-content/uploads/2024/05/P1002179.00_00_18_47.Still010-3-1024x576.jpg)
![P1002179.00_00_03_45.Still011](https://consultagro.hu/wp-content/uploads/2024/05/P1002179.00_00_03_45.Still011-2-1024x576.jpg)
![P1002179.00_00_38_07.Still008](https://consultagro.hu/wp-content/uploads/2024/05/P1002179.00_00_38_07.Still008-1-1024x576.jpg)
![P1002179.00_00_35_26.Still009](https://consultagro.hu/wp-content/uploads/2024/05/P1002179.00_00_35_26.Still009-1-1024x576.jpg)
![P1002179.00_00_38_48.Still007](https://consultagro.hu/wp-content/uploads/2024/05/P1002179.00_00_38_48.Still007-2-1024x576.jpg)
![P1002179.00_00_03_37.Still001](https://consultagro.hu/wp-content/uploads/2024/05/P1002179.00_00_03_37.Still001-1-1024x576.jpg)
![P1002179.00_00_36_14.Still006](https://consultagro.hu/wp-content/uploads/2024/05/P1002179.00_00_36_14.Still006-1024x576.jpg)
![P1002179.00_00_33_00.Still005](https://consultagro.hu/wp-content/uploads/2024/05/P1002179.00_00_33_00.Still005-1024x576.jpg)
![P1002179.00_00_16_49.Still004](https://consultagro.hu/wp-content/uploads/2024/05/P1002179.00_00_16_49.Still004-1024x576.jpg)
![P1002179.00_00_16_39.Still003](https://consultagro.hu/wp-content/uploads/2024/05/P1002179.00_00_16_39.Still003-1024x576.jpg)
![P1002179.00_00_12_21.Still002](https://consultagro.hu/wp-content/uploads/2024/05/P1002179.00_00_12_21.Still002-1024x576.jpg)