Keresés
Close this search box.

Pályázatok, átalakuló földtörvény és adózási kihívások: Ilyen volt a ConsultAgro évzáró partnerrendezvénye

ConsultAgro évzáró rendezvény

December 4-én, hétfőn Dunaföldváron, a Szélrózsa Birtokon, a ConsultAgro Kft. egy kiemelkedő érdeklődéssel kísért eseményt szervezett Tagjai, szerződött partnerei számára. Az esemény fókuszában, a 2024-es évre vonatkozó pályázatok, az átalakuló földtörvény, az adózási kihívások és az adminisztrációs terhek álltak. A 120 résztvevő, olyan neves szakemberek előadását hallgathatta meg, mint dr. Andréka Tamás, az Agrárminisztérium államtitkára, Nagy Attila, a tárca Fejlesztési Főosztálya vezetője, Kósa Ferenc, az Agrárszaktanácsadók Egyesülete elnöke és Szabó Gábor, a NAV szakértője.

Az eseményt, Faragó Nikolett, a ConsultAgro ügyvezetője nyitotta meg, beszédében összegezte a cég partnerei számára a mögöttük álló időszakot és a 2024-es év terveit is. Ezt követően, dr. Andréka Tamás lépett színpadra, hogy átfogó képet adjon az átalakuló földtörvényről. Az államtitkár kiemelte a változásokat, például a tulajdonjog átruházásának procedúráját és az elővásárlási jog határidejét, hozzátéve a szerződés részleteinek fontosságát a földhasználati szerződéssel kapcsolatban.

Nagy Attila, az Agrárminisztérium Fejlesztési Főosztálya vezetője a 2024-es pályázati lehetőségeket mutatta be, hangsúlyozva a generációmegújulás és az üzemfejlesztés fontosságát. Előadásában részletezte a fiatal mezőgazdasági termelők támogatásának feltételeit és várható összegét.

A rendezvény harmadik nagy témaköre az átalakuló adminisztrációs terhek voltak, ezt követően Szabó Gábor a 2024-es adózási kihívásokról tartott előadást.

A résztvevők közül Hódi Ágota, a szegedi Hódi Paprika Kft. vezetője elmondta, hogy számára mennyire hasznos volt ez a fórum. A családias légkörű esemény lehetőséget teremtett a résztvevők számára a kérdések feltételére, és a fehérasztal melletti beszélgetések segítették a mélyebb megértést és tapasztalatcserét.

Ez, a ConsultAgro által szervezett rendezvény, nem csupán információkat közvetített, hanem lehetőséget teremtett a szakmai kapcsolatok erősítésére és a gyakorlati tudás elmélyítésére is, a mezőgazdasági szektorban dolgozók számára. Az esemény sokszínűsége és a neves szakemberek részvétele garancia lehet a jövőbeli sikeres tervezéshez és fejlődéshez a mezőgazdasági ágazatban.

A rendezvényen készült képek:

A rendezvényről megjelent cikkek:

A rendezvény programja:

Megosztás

Consultagro agrár tanácsadás Faragó Nikolett

Faragó Nikolett

A ConsultAgro-t a minőség és precizitás védjegyében álmodtuk meg. Ügyfeleink eddigi visszajelzései bátorítanak minket abban, hogy tovább haladjunk ezen az úton.

SZOLGÁLTATÁSAINK

Pályázatírás

Pályázatírás

A kormány és az EU által számtalan pályázat kerül kiírásra. A ConsultAgronál segítünk a leghatékonyabb pályázatlehívásában, mindezt a számunkra bizalmat szavazóknak gazdaságukra szabva tesszük.
RÉSZLETEK

Szaktanácsadás

Szaktanácsadás

Az agrártámogatások igénylésében, azzal járó követelmények megismertetésében, betartatásában nyújtunk segítséget partnereink számára.
RÉSZLETEK

Rendezvényeink

Rendezvényeink

Fontosnak tartjuk, hogy partenreink a szakmában leginkább hozzáértő, rangos szakemberektől jussanak információhoz, akár döntéshozó, akár jogalkotó jogkörben is tevékenykednek. A rendezvényeink alkalmával a résztvevők kapcsolatépítését is szeretnénk elősegíteni.
RÉSZLETEK