Keresés
Close this search box.

Aktuális infók az AKG-ÖKO támogatási kérelmek benyújtásáról

AKG-ÖKO támogatási kérelmek benyújtása consultagro

Aktuális infók az AKG-ÖKO támogatási kérelmek benyújtásáról

Az Agrárminisztérium 2021-ben a Vidékfejlesztési Program keretében 527 milliárd forint összegben ír ki új pályázatokat – jelentette be Nagy István.

A tárcavezető emlékeztetett: Magyarország Kormányának elkötelezett célja, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttassa és megerősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, a vidéki térségek gazdaságát és közösségeit. Ennek érdekében az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz – a korábbiakhoz képest jelentősen megemelt – 80%-os hazai társfinanszírozást biztosít, amely az egész agráriumot és vidéket érintő fejlesztési program elindítását tette lehetővé. A megújuló vidék, megújuló agrárium programunk első ütemében meghirdetett pályázati felhívások sikeresnek bizonyultak, hiszen egyszerűbb kiírással, gyorsabb bírálattal sikerült elérni, hogy a nagyszámú támogatást igénylő rövid időn belül támogatói okirathoz jusson, fejlesztését megkezdhesse – fogalmazott a miniszter. Mint mondta, az elért eredmények, továbbá a szakmai szervezetekkel, érdekképviseleti szervezetekkel folytatott egyeztetések eredményeként Magyarország Kormánya úgy döntött, hogy a Vidékfejlesztési Program rendelkezésre álló forrásainak felhasználását meghatározó, 2021. évre vonatkozó Éves Fejlesztési Keret módosításával az év hátralévő részében 527 milliárd forint összegben írunk ki pályázati felhívásokat. A fejlesztési program második üteme további lehetőséget teremt a versenyképességet, hatékonyságnövelést szolgáló beruházások megvalósítására, de kiemelt szerep jut a környezetkímélő gazdálkodási formák támogatásának is. A pályázati menetrendet ismertetve Nagy István elsőként említette a szeptemberben megjelenő, az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” és az „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” elnevezésű felhívásokat. Ezeknél a gazdálkodók – a környezet állapotának megőrzése és javítása, a környezeti terhelés csökkentése, a biodiverzitás megőrzése és a klímaváltozás elleni küzdelem céljainak elérése érdekében – önkéntes alapon pályázhatnak, és normatív, vissza nem térítendő, területalapú támogatásban részesülhetnek. Kiemelt cél, hogy minél több gazdálkodó élhessen a támogatási lehetőséggel és jelentősen növekedjen a támogatásokba bevont területek aránya. Mindkét felhívás esetében a kötelezettségvállalási időszak 2022. január 1-jétől indul és 3 éves időszakot foglal magában. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatást 360 milliárd forintos, az ökológiai gazdálkodást 360 milliárd forintos keretösszeggel hirdetjük meg – fogalmazott az agrártárca vezetője. Szeptember végén a takarmányelőállító-üzemek korszerűsítésére jelenik meg új kiírás 50 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívás támogatja mind a haszonállat-takarmánygyártást, mind a kedvtelésből tartott állateledel-gyártást: többek között a takarmány előállításhoz kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása lesz támogatott. Októberben várható a „Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása” elnevezésű – 5 milliárd forint keretösszegű – felhívás, amely a gyümölcsültetvényekben évről-évre visszatérően nagy kárt okozó tavaszi fagyok elleni védekezést szolgáló eszközök, berendezések, technológiák beszerzéséhez nyújt támogatást. Fontos cél a mezőgazdasági termelők több lábon állásának elősegítése. Ezért az ősz végi, 50 milliárd forint forrással meghirdetéssel tervezett diverzifikációs felhívás lehetőséget fog biztosítani különböző típusú szálláshelyek létrehozására, vagy már meglévő szálláshelyek felújítására. A termelők jövedelembiztonságának növelése és a külső hatásoknak való kitettségük csökkentése érdekében az ősz második felében várható az 5 milliárd forint forrású „Krízisbiztosítási rendszer működésének támogatása” című pályázati felhívás. A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzése kapcsán az állattartók számíthatnak egy 17 milliárd forint keretű felhívásra. Ez a kiírás az alacsony létszámmal rendelkező védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták állományának a fajták eredeti tartási-, takarmányozási körülményekhez hasonló tenyésztésben történő életképes populációjának fenntartását szolgálja, ugyanis támogatás nélkül e fajták jövője, megmaradása rendkívül bizonytalan volna. Az új pályázati felhívások megjelentetésén túl – a tényleges és várható támogatási igények és a meghosszabbított kötelezettségvállalási időszak, valamint az egységköltségek növekménye alapján – várhatóan még az ősz folyamán sor kerül számos korábbi felhívás keretösszegének emelésére is – sorolta a miniszter. A pályázati felhívások részleteiről az Agrárminisztérium folyamatos tájékoztatást nyújt, a felhívások társadalmi egyeztetésre bocsájtott és végleges dokumentumai elérhetők, illetve elérhetőek lesznek a palyazat.gov.hu honlapon.

Forrás: https://kormany.hu/hirek/elindul-a-megujulo-videk-megujulo-agrarium-program-masodik-uteme?fbclid=IwAR2NP3yZRAsIgI5QPjR3HKk0sahAHhnV_irwC3vJH2pCgLj5k2J8FV8A9QA

A tájékoztatás nem teljes körű, részletekért keressen minket bizalommal! 

Megosztás

Consultagro agrár tanácsadás Faragó Nikolett

Faragó Nikolett

A ConsultAgro-t a minőség és precizitás védjegyében álmodtuk meg. Ügyfeleink eddigi visszajelzései bátorítanak minket abban, hogy tovább haladjunk ezen az úton.

SZOLGÁLTATÁSAINK

Pályázatírás

Pályázatírás

A kormány és az EU által számtalan pályázat kerül kiírásra. A ConsultAgronál segítünk a leghatékonyabb pályázatlehívásában, mindezt a számunkra bizalmat szavazóknak gazdaságukra szabva tesszük.
RÉSZLETEK

Szaktanácsadás

Szaktanácsadás

Az agrártámogatások igénylésében, azzal járó követelmények megismertetésében, betartatásában nyújtunk segítséget partnereink számára.
RÉSZLETEK

Rendezvényeink

Rendezvényeink

Fontosnak tartjuk, hogy partenreink a szakmában leginkább hozzáértő, rangos szakemberektől jussanak információhoz, akár döntéshozó, akár jogalkotó jogkörben is tevékenykednek. A rendezvényeink alkalmával a résztvevők kapcsolatépítését is szeretnénk elősegíteni.
RÉSZLETEK